Fel | Kezdőoldal | Kategóriák | Tartalom | Linkek | Irodalomjegyzék

SZTTKSzcientológiai Tudást Tanulmányozó Kör

A népirtás „előszava”

(Magyar Hírlap 1994. december 2.)

A szerbek háborúját sajátos nézőpontból, a pszichiáterek felelősségét vizsgálva készített tanulmányt az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR). Ez a szcientológiai egyházhoz kötődő nemzetközi szervezet azzal a céllal működik, hogy a pszichiátriai bűntetteket leleplezze és nyilvánosságra hozza. Megbízásából a francia Patricia Forestier helyszíni dokumentumokból és interjúkból elemzi az etnikai tisztogatást, s arra a következtetésre jut, hogy a pszichiáterek egy csoportja is felelős a gyűlölködésért. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden pszichiáter bűnös, hanem „csupán” annyit, hogy néhányukat felhasználták a végeláthatatlan boszniai háborúban.

Az etnikai gyűlöletet 1980-ban ébresztették fel a volt Jugoszláviában olyan hírekkel, hogy Koszovóban szerb nőket erőszakolnak meg. Bár az eseteket nem dokumentálták, a kísérlet sikerült: a szerbek a helyi önkormányzatoknál sorban álltak és intézkedést követeltek az albánok ellen. A belgrádi katonai kórházban pszichiáterekből létrehoztak egy háborús pszichológiára szakosodott speciális csoportot, és a médiumok terjesztették az erőszakoskodások híreit. A szerző szerint ez volt az első fejezete a nagyobb Szerbiáért folytatott propagandának.

A Tito halála utáni gazdasági krízisben és létbizonytalanságban fontos szerepet játszott Dobrica Cosic író, a későbbi jugoszláv elnök azzal, hogy elterjesztette: a szerb nép áldozat, és mindig a békében vesztette el azt, amit a háborúkban megnyert. Ezeket a tételeket hivatalosan csak 1986-ban publikálták, miután részletei kiszivárogtak. A horvátokat és a szlovéneket hibáztatják a szerbek összes gondjáért, különösen gazdasági helyzetükért és kultúrájuk elsekélyesedéséért. Javasolták Jugoszlávia újraegyesítését, Szerbia előnyére. A felelősség másra hárítása tipikus politikai fogás, amely a pszichiátriai gyakorlatból ered – állítja a szerző –, akárcsak a bűnösségi komplexus fölelevenítése: „Kevesebb mint ötven év alatt két nemzedéket kényszerítettek hagyományaik megtagadására, irtottak ki a rájuk erőszakolt bűnösségi komplexus súlya alatt… A szerb népnek meg kell szereznie a lehetőséget, hogy újra felfedezze történelmi és szellemi öntudatát” – olvasható Patricia Forestier memorandumában.

Cosic barátja és tanácsadója: Jovan Raskovic pszichiáter. Az ő primosteni házában készült a memorandum. 1990-ben megjelent, „Az őrült ország” című könyvéhez Cosic írt előszót: „Jovan Raskovics új személyiség a jugoszláv politikai színen. A jelenlegi körülmények: egy mentálisan és morálisan beteg társadalom, a különösen a szerbekre nézve veszélyes helyzet tette ezt a nemzeti hírnevű pszichiátert, freudistát és dalmát hedonistát a Szerb Demokrata Párt elnökévé, nemzeti védővé, karizmatikus alakká… Ez a lelkiismeretes doktor az igazság gyógyszerét hozza egy népnek, amely beteg a hazugságoktól: ez a nagylelkű értelmiségi a józan észt használja, hogy felébressze a szerb népet…”

Raskovic tudományos életrajzából kiderül, hogy a csoportpszichiátriában azokat a mechanizmusokat tanulmányozta, amelyek a paranoia, a féltékenység és az agresszivitás alapjai a bűnbakkeresésben. Egyre gyakrabban tűnt fel a belgrádi tévében, azt magyarázva, hogyan kell átrajzolni a jugoszláv térképet. Zágrábban tanította elméletét: „ahol a szerbek vannak, ott van Szerbia. „ Másik elvét is fölkapta a propaganda: „a szerbek sajátos és autonóm etnikai lények. „

A háborús pszichóziskeltés elengedhetetlen kellékei a gyűlések. Mivel részletesen és a jelenbe vetítve fölidézték az usztasák által elkövetett kegyetlenkedéseket, szerb gyerekek és nők kivégzését, egyre nagyobb tömegeket vonzottak az előadók. Népszerűsítették a szerbellenes agressziót és a fegyveres védelem lehetőségét. Milosevic például ezt mondta már 1989-ben: „Ha harcolnunk kell, az Istenért, akkor harcolni fogunk! Mert ha nem is tudjuk, hogyan dolgozzunk és vezessük a gazdaságot, azt tudjuk, hogyan harcoljunk. „ Mellette Raskovic pszichoanalitikusként indokolta, hogy a szerbeknek jogosan kell birtokolniuk a hatalmat: „Én majdnem harmincöt évig dolgoztam három köztársaság határán. Képes voltam azonosítani pácienseim személyiségét, ami aszerint különbözött, hogy melyik etnikai csoporthoz tartoztak. .. A szerbek természetüknél, ödipuszi személyiségüknél fogva a hatalom minőségét birtokolják bizonyos agresszív és nyílt elemekkel együtt. .. Megfigyeltem, hogy a muszlimok kasztrált karaktere arra hajlik, hogy kisajátítsák a dolgokat, domináljanak, mint egy főnök. .. A két személyiség néha egyetért, feltéve, ha a kasztrált elfogadja az ödipuszit és behódol. De ha az elkezdi védeni magát, akkor konfrontációjuk népek közti sokká válik. .. „

A horvátországi háború kitörése után Jovan Raskovic Belgrádban a Sveti Sava (a szerbek legnagyobb szentje, a nacionalista hit szimbóluma) kórház kutatási centrumának igazgatója lett. Az ápolónők ruháját arra a középkori szerb viseletre változtatta, ami a szerb királyság csúcspontján volt divat. Ezeket a ruhákat egy Milic Od Macve nevű festő készítette, és a nemzeti vezetők akkor öltötték fel, amikor választási kampányuk során a vidéket látogatták meg.

A szerb értelmiség körében az etnikai állam gondolatát a Szerb Írók Belgrádi Társasága terjesztette. A szerbek általános mozgósítása érdekében minden erőt felhasználtak: Raskovic a legtöbb gyűlését Horvátországban ortodox templomokban tartotta, hogy beszédeivel fölébressze a „szerb lelket”. Maga mellé állította a pópákat a nagyobb ortodox Szerbiáért vívott harcban. Miután kimondja, hogy „a szerb nép isteni faj”, innen már csak egy lépés az emberáldozatra történő felkészítés: „A szerb nép etnikai lénye önmagához legközelebb akkor áll, amikor kataklizmák történnek. „

Az ellenségkeresés jegyében Raskovic részletes beszámolókat tartott a II. világháborúban szerbek ellen elkövetett szörnyűségekről, a horvát usztasákról. Hogy a történtek még jobban fölkeltsék a bosszút, az egykori tetemeket kiásták, visszavitték Szerbiába és ortodox szertartás szerint temették el. A horvátoktól való fenyegetettséghez már csak egy szikra kellett: 1990. május 18-án a 23 éves Miroslav Mlinar, a benkovci Szerb Demokrata Párt elnöke azt állította, hogy a horvátok kis híján elvágták a torkát. Bár a belügyminisztériumi jelentés egy kis, bizonytalan eredetű sérülést említett, Mlinar fotója körbejárt a tömegtájékoztatásban. Raskovic ezzel kommentálta: „Az usztasák kései ismét a szerbek torkán. „ Ekkor Krajina civil lakosságát felfegyverezték, a felgyógyult Mlinart pedig hősként üdvözölte a tömeg. S miután nyilvánosságra került, hogy Pakracban három fegyvertelen szerbet 8 ezer rendőr meggyilkolt, az etnikai félelem „jogos önvédelembe” fordult. A háború úton volt Horvátország felé.

Raskovic ekkor kezdte meg boszniai kampányát egyik tanítványa segítségével, akit Radovan Karadzicnak hívnak. Közös gyűléseiken sürgették, hogy a szerb nép ismerje fel „különbözőségeit”. Ettől kezdve már nem az usztasák voltak az ellenségek, hanem a törökök, akik 600 évvel azelőtt elfoglalták Boszniát és az embereket az iszlámra térítették. Karadzic a nemzetközi szervezettségű Csoportanalitikus Társaság kurzusaira járt, amelyeken a népek, etnikai csoportok problémáinak megoldására képezik a pszichiátereket. A jugoszlávokat angolok, köztük Edward Klein, akinek a gonosz ösztönről szóló elméletét („az ember tele van gonosz ösztönökkel, egy vékony papírréteggel letakarva. Ha ezt a papírt elmozdítjuk, a gonosz ösztönök előjönnek”) Karadzic is hallgatta, korábban pedig fajtakutatást végzett Szarajevóban. A csoportpszichológiában azokat az állapotokat tanították, amelyek arra késztetik az embereket, hogy vezetők köré gyűljenek, s paranoia hatása alatt féktelen támadással vagy meneküléssel reagáljanak. Karadzic 1990-ben abbahagyta tanulmányait, hogy teljesen a politikának szentelje magát, és kampányt folytasson a szerb lélek felébresztéséért. Radovan Maljkovic, Klein harmadik tanítványa, Prijedor nyugati zónájának kormányzója lett Boszniában. 1991-ben kitört a háború.

A szerző tapasztalata, hogy Belgrádban az emberek rövid órákat dolgoznak, tétlenek, keveset beszélnek egymással. Az élelem, a tüzelő megszerzése teljesen leköti figyelmüket. A művészet szünetel, a tévében egy csatorna egész nap szexuálisan provokatív zenét, pornót, háborús filmeket sugároz, a show-k katonai kérdésekről szólnak, a nyeremény: sisak. Milosevicet – állítja a szerző – éveken át drogokkal kezelték depressziója ellen a szerb katonai kórházban. Raskovic azt mondta róla, „nem a dolgok kezdeményezője volt, hanem csak azoknak az embereknek az eszköze, akik visszaadták a szerb nép öntudatát. „ A szerző azt állítja David Owenről, hogy inkább Nagy-Szerbia ügynökének szerepét játszotta, semmint a béke közvetítőjét. Kiderítette róla, hogy neuropszichiáter volt, 1964-től két évig elektrosokkot és lobotómiát végzett.

Tavaly a görög ortodox egyházvezető, Serafim az „iszlám kígyó” megállításának nevezte a háborút, és ezzel szentesítette a szerb nacionalizmust, mert az megmenti Európát az iszlámtól. „A pszichiátria volt a politikai hatalom eszköze az új európai fasizmusban?” – kérdezi tanulmányában Patricia Forestier.

Sz. K.


Vissza az előző oldalra