Fel | Kezdőoldal | Kategóriák | Tartalom | Linkek | Irodalomjegyzék

SZTTKSzcientológiai Tudást Tanulmányozó Kör

Díjazott hír skizofréneknek

(Magyar Hírlap 1996. december 17.)

A skizofrének és más pszichotikus betegséggel élők kezelésében 1993 óta használt és akkor nagy előrelépést jelentő belga termék nemzetközi nagydíjat nyert a napokban. (Az International Prix Galien a világ gyógyszergyárainak teljesítményét hivatott mérni és díjazni. )

A skizofrénia évtizedekig elhagyatott terület volt az új fejlesztések szempontjából – nyilatkozott a kitüntetett terméket előállító belga Janssen gyógyszergyár (a Johnson and Johnson leányvállalata) elnöke a díjátadó ünnepségen, és hozzátette, a risperidone hatóanyagú szer jelenleg több mint egymillió ember számára teszi elviselhetőbbé az életet. A korábbi, úgynevezett hagyományos antipszichotikumokkal szemben ugyanis kevesebb mellékhatás mellett veszi fel a küzdelmet a betegség tüneteivel – a skizofrénia eltérő fajtái esetén is. Ez azt jelenti, hogy a betegeknek kevesebb okuk van rá, hogy felhagyjanak a gyógyszerszedéssel, ezáltal ritkábban tapasztalják állapotukban a visszaesést, így kevésbé szigetelődnek el a társadalomban.

A korábbi szereknél a kezelést nagymértékben befolyásolta, hogy nehéz, olykor lehetetlen volt elfogadtatni a beteggel a magyarázatot: az okot, a várható következményeket, hogy miért hallgasson orvosára, és szedje továbbra is, a számára esetleg kellemetlen (mellék)hatással járó gyógyszert.

Az említett díjazott gyógyszernél, a betegek újonnan éledő együttműködési készsége miatt 30 százalékkal esett vissza a háziorvosi vizitek száma – számolnak be róla angol források –, 60 %-kal lett kevesebb a beutalás, illetve egy-egy kórházi tartózkodás során 20%-kal csökkent a benn töltött idő. Aki az új szert kapja, könnyebben megtalálja a hangot a környezetével, kevésbé apatikus.

Az angol egészségügy-miniszter díjátadó beszédében úgy vélte, a tartós kezelésbe vont skizofréneknek már sok új gyógyszer is elérhető; mégis, több mint 80 százalékuknál nem változtattak a terápián, és még mindig a lassan 30 éve hozzáférhető gyógyszereket alkalmazzák az orvosok.

Szakemberek állítása szerint a kitüntetett terméknek nagy előnye, hogy elmaradnak a súlyos és a beteget kínosan befolyásoló melléktünetek.

A skizofrénia kezelésében egyébként az említett készítmény mellett más gyógyszergyárak termékeit is használják az orvosok; több olyan gyógyszer ismert, melyekhez nagy reményeket fűznek a szakemberek. Egyeseknél még folynak a klinikai kísérletek, másokat már szedik is a betegek.

F. E.


Vissza az előző oldalra