Fel | Kezdőoldal | Kategóriák | Tartalom | Linkek | Irodalomjegyzék

SZTTKSzcientológiai Tudást Tanulmányozó Kör

„Elviselhetetlen” gyerekek

(Magyar Hírlap 1998. május 12.)

A becslések szerint a gyerekek mintegy 16-20 százaléka valamilyen mértékű tanulási nehézséggel, magatartási zavarral küzd hazánkban. Szinte minden iskolai osztályban föllelhető egy-két ilyen, a többiektől eltérően viselkedő tanuló, akivel nem mindig tud mit kezdeni az átlaghoz szokott pedagógus. S körülbelül 300-400 ezer család életét teszi naponta próbára a „nehezen nevelhető” gyermek, kinek jövője függ attól, hogy időben fölfedezik-e problémáját.

A hazai adatok egyáltalán nem a magyar iskolarendszer viszonyait jellemzik, nem tipikusan itteni helyzetre, állapotra vonatkoznak, világjelenségről van szó. Az orvostudomány fejlődésével egyre több koraszülöttet, szülési sérültet (oxigénhiánnyal születő babát) tudnak megmenteni az életnek, csökkenő a csecsemőhalálozás (10 ezrelék alatti). Ennek viszont ára van.

Világszerte növekszik az idegrendszeri károsodással születettek száma. Bizonyos tünetek (mozgás-, izomtónus-eloszlási zavar) már korán felismerhetők és 6 hónapos kor alatt korrigálhatók (a módszert habilitálásnak hívják). Számos jel azonban csak az óvodás-, iskoláskorban válik nyilvánvalóvá.

Ezek a gyerekek nem tudnak figyelni, sokszor súlyos figyelemzavarral küszködnek. Túlmozgékonyak (hiperaktívak, ami nem tévesztendő össze a kicsiknél életkori sajátosságból adódó „mozgáséhséggel”), vagy éppen túlzottan csendesek, gátlásosak, lelassultak. Mozgásuk összerendezetlen, kommunikációs és gyakran beilleszkedési zavaraik vannak.

Némelyiküknek gondot jelent az olvasás, írás, számolás (dyslexia, disgraphia, dyscalculia) vagy a tiszta beszéd. Ezáltal iskolai teljesítményük jóval alacsonyabb, mint ahogy az értelmi képességük alapján elvárható volna.

Ha minderre nem figyel föl a felnőtt környezet, akkor a problémák halmozódnak. A gyermek kallódik az iskolában, egyre jobban undorodik a tanulástól. Sorozatos kudarcok érik társai között, és a meg nem értettség miatt otthon is, ahol (jelen)léte állandó feszültségforrás lehet a családban. Nem találja helyét, sehova sem tud beilleszkedni. „Egészségtelenül” fejlődő személyisége - súlyos esetben - szélsőséges cselekedetek, deviáns magatartásformák felé sodorhatja (drog, alkohol, öngyilkosság, szekta, sátánizmus, bűnözés).

Az imént csak vázlatosan ismertetett jelenségekről mára már alapos és részletes szakmai tapasztalat halmozódott fel. Egyre több a tanulási, magatartási zavar megelőzésével, korrigálásával foglalkozó módszer, szakember, szervezet s a jogszabályok is (közoktatási, gyermekvédelmi törvény) „felfigyeltek” erre a nagyon sérülékeny és veszélyeztetett gyermekcsoportra. Kiindulási alap tehát van az eddiginél komolyabb és összehangoltabb „orvoslásra”, bár a körülmények és a lehetőségek még korántsem ideálisak.

A megelőzés sokszereplős feladat, és már a gyermek megszületése előtt el kellene kezdődnie. A babavárásra felkészítés első segítségadói az optimális családtervezési központok, melyek száma az idén 60-ra gyarapodott.

A várandósság ideje alatt a jövendő anyukának egy olyan „védőburokban” kellene élnie, mely leginkább kedvez a méhében fejlődő magzat testi-lelki jóllétének. Ennek a védő-óvó légkörnek a megteremtésében sokat tehet a közvetlen környezet (mindenekelőtt a férj támogatása), de mindazok, akik erősíthetik a kismama önbizalmát, eloszlathatják félelmeit, szorongásait. Így a szereplők között lehet a lelkész, a pszichológus, a kozmetikus, a dietetikus, de legfőképpen a védőnő, a gyógytornász, a terhesgondozó, világra segítő csoport.

Manapság már terjedőben a bababarát szülés, hogy ne egy gépi szemléletű kórházban élje át az élet fontos pillanatait anya és gyermeke. Az említettek együttesen jelentősen befolyásolhatják a későbbi történéseket.

Az egészségügy szerepe-felelőssége továbbra is fontos.

A gyermekorvosé, aki észlelheti a jelentkező zavarokat, s adott esetben gondoskodik a figyelem megnövelésében, az impulzitás, valamint a hiperaktivitás csökkentésében hatásosnak bizonyuló gyógyszerezésről (serkentőszerek, antidepresszánsok, túlfeszítettségcsökkentők).

Jelentős szerep, felelősség jut a szociális védőnőnek is, aki mintegy összekötő kapocs az otthon és az óvoda, iskola között, s mint ilyen, „érzékennyé” teheti a szülőt és a pedagógust, e két főszereplőt, akik leginkább szembesülnek a gyermek problémájával.

A szülő ismerheti legjobban gyerekét, mégsem mindig ismeri fel másságát, s ez idővel a család széthullásához is vezethet, így szociális gondokkal tetéződhet a baj. Az apák kevésbé tudják elfogadni, vállalni ellentmondásosan viselkedő csemetéjüket, bár mindkét szülővel előfordulhat, hogy képtelen „megbirkózni” az egyre kezelhetetlenebb kölyökkel, tehetetlenségében vagy elfordul tőle, vagy magát vádolja, az iskolát hibáztatja. A pedagógus pedig sokszor a szülői nevelés hiányára hivatkozik. Nagyban e két főszereplőn múlik, hogy kiderítik-e a másság okát, megértik-e a gyerek viselkedését és a maguk tiszte szerint megtesznek-e mindent a kiegyensúlyozottabb fejlődéshez.

A javulást segítő módszerek közül megemlíthető a családterápia, ahol nevelési tippeket kaphatnak az érintettek az elfogadó, szeretetteljes, ugyanakkor határozott, következetes otthoni környezet kialakításához. A Gondon-féle „szülői eredményesség tanulása” tanfolyam útmutatót ad a problémák okának kiderítéséhez és megoldásához, a konfliktushelyzetek feloldásához, a gyermek értékrendjének befolyásolásához. Az Ayres-terápiával speciális mozgással, a középfülben lévő labirintusrendszer izgalomba hozásával (hintázás, pörgés, forgás) lehet hatni az idegrendszerre. Erre épül a hidroterápiás-rehabilitációs- gimnasztikával történő gyógyúszás, amely a víz felhajtóerejének kihasználásával mozgáskoordináció-, koncentráció-, testtartásjavító és idegközpont-serkentő. Szakorvosi, háziorvosi beutalóval csoportos formában térítésmentesen igénybe vehető.

A szakemberek véleménye megoszlik abban, hogy „normál” iskolába vagy fejlesztő osztályba járjon, esetleg a már néhány helyen létező, speciális alapítványi oktatóhelyen tanuljon a „más” gyerek. Tény, hogy mindegyikre szükség van, hisz a tanulók sem egyformák; mivel azonban legtöbbjük a hagyományos iskolarendszerhez juthat hozzá, azt kellene olyanná formálni, hogy helyük legyen ott a tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarokkal küszködőknek is. Ez a pedagógusoktól nagyobb szakmai felkészültséget és áldozatvállalást követel (differenciált foglalkoztatás), aminek feltételeit meg kellene teremteni. Szükséges, hogy legyen az iskolában a gyereket és a szülőt jól ismerő szakember, aki folyamatosan követi a fejlesztés folyamatát. Az önkormányzati iskolák számára viszont gyakran megfizethetetlen az iskolapszichológus, a fejlesztőpedagógus, a logopédus. Némi támaszt nyújthatnak a pályázatok.

A művelődési és a népjóléti tárca a jövőben minőségileg „megméreti” az iskolai programokat, s amelyeket hasznosnak talál, azok nagyobb eséllyel indulhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek egészségjavító pályázatán.

Tóth Andrea


Vissza az előző oldalra